In "heaven"

budapestcowboys.blogspot.com

In hell

A konyhán elég sok dolog nem úgy megy, mint tavaly. Egyrészt a tavalyi huszonhat főhöz képest most összesen vagyunk huszonhárman. Tavaly huszan voltunk a négermunkára, négy szakács, egy headshef, aki koordinálta a dolgokat és egy Mila, aki mindennek a feje. Idén tizenheten vagyunk csicskások, a szakácsok most is négyen vannak, az egy headshef helyett van két supervisor és Mila örök.

A mostani mindenesek közül öt lány olyan kicsi/vékony vagy mindkettő (négyen:) hogy nem érik el a warmer („fűtőszekrény”) felső polcán lévő tálakat, nem bírják el a mosatlannal teli dobozokat. Mondanom sem kell, hogy gyengeségükkel és a fiúk segítőkészségével vissza is élnek. Két supervisorunk közül Tatianaról már meséltem (jobban tudja hogy kell hesselni), a cseh Martina pedig Crane Lake (mi táborunk „testvértábora”) supervisora volt több évig.

Négy szakács közül Moshe illetve Michael az, akinek van tapasztalata, ők nem is csak szakácsok, hanem headshefek, utóbbi, Mila volt osztálytársa (és talán Martina barátja, bár ezt senki nem tudja) és szintén Crane Lake-ben nevelkedett. A másik két szakács közül Dov (amikor beszélünk róla csak szappannak vagy szapinak hívjuk /Dov~Dove/) nagyon hülye, angolul is alig tud valamint, és attól tartunk, egyszer bekattan és feldarabol valakit egy hentesbárddal. Shlomi meg nagyon beleszarós.

Tavaly az európai négerek közül négyen, szakácsok közül ketten voltak másodévesek, idén összesen négyen vagyunk (Aliona, én és Moshe valamint Tatiana, de ő nem sokat számít). Elvileg jött volna még két ember négernek, de az egyik kórházban fekszik Oroszországban (Edgar barátja), a másikról meg nem tud senki semmit, hogy hol van.

Mosogatásnál, ami a legnehezebb, legpörgősebb meló a konyhán, ez annyit jelent, hogy négy ember hiányzik (kéttő nem jelent meg és kettő igazolatlan /supervisor/), illetve egy csomó tapasztalat- és „erőhiány”. Mikor mondtam ezt Milanak, akkor annyit mondott, hogy a supervizoroknak is kell segíteniük a gyenge lányok meg majd megerősödnek. Ha így is lenne, akkor is kettővel kevesebben vagyunk, ami elég sokat számít. A supervisorok kb kétszer segítettek érdemben, a gyengék meg is erősödhetnek, de meg nem fognak nőni...

Volt már, hogy gond nélkül lement a mosogatás, de az első alkalommal, amikor kicsit több kocsi halmozódott fel, Louis fogta a kocsikat és betolta az üres kocsik helyére, úgy hogy tele voltak. Így később sokkal nehezebb szétválogatni a dolgokat illetve a mosogatás sem indulhat el, mert nincs mit elmosni. Bárhogy küzdöttünk az új rendszer ellen, Louis mondta, hogy ez így okos és biztonságos. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mi van a két hiányzó emberrel, azt mondta, hogy ugyanannyian vagyunk mint tavaly. Még Mila sem szólt semmit, pedig ő is pontosan tudta, hogy az új rendszer legalább húsz perccel hosszabb mosogatási időt jelent, ami másfél órás szünet esetén nem elenyésző. Most minden étkezés alkalmával ketten hárman mindig beállnak segíteni nekünk kintre, különben csak két ember jutna erre (tavaly minimum öt). Szerencsére a benti mosogatógép körüli munkákat az idei konyhások közül többen tudják jól csinálni, mint a tavaly. Volt olyan, hogy annyira kevesen voltunk, hogy a bucketokat (ezekbe a dobozokba teszik a szennyes edényeket) Mila és a felesége mosták el. Mint, már mondtam a supervisorok is inkább a másnapi tennivalókat készítik elő, mert az kicsit kényelmesebb.

Martina eleinte segített, kedves volt, de mostanra már ő is felnőtt a főnök feladathoz és csak a parancsokat osztja. Mindezt úgy, hogy ő még nem látja át az itteni rendszert, általában Tatianával ellentétes utasításokat ad. Ráadásul a supervizorok is shiftekben dolgoznak, így tényleg elég kevesen vagyunk reggelinél és vacsoránál.

Egyik nap Moshe leforrázta az egyik lábát ezért egy hétig nem dolgozott, most is csak ülve. Persze csak akkor jár mankóval, amikor kontrollra megy, illetve amikor Louis vagy Mila a közelben van. Egyik amerikai srác beállt egy napra helyette segíteni. Tegnap pedig Louis szakácskodott, mivel előző nap elkéstünk a vacsorával és gondolom Mila mondta neki, hogy Moshe nem tudott segíteni, ezért történ. Az egyik day campes lány is mondta, hogy minden este segít a mosogatásban, mert unatkozik. Egyébként is szociálismunkás akar lenni.

Még a tábor elején írtam, hogy csodálkoznék, ha Tatiana miatt nem lennének gubancok. Még csak egy hete vannak itt a gyerekek, de már több gubanc volt, mint tavaly. Volt, hogy egyedül kellett kivinnem egy warmert és szétosztanom a kaját (ez a mosogatás mellett a másik legnehezebb feladat), mert Tatiana elküldte az embereket más melóra. Sőt, ha én nem viszem ki talán nem is viszi ki senki. Volt, hogy ebédre sonkákat kellett göngyölíteni és Tatiana későn osztotta ki ezt a feladatot ezért az ebéd kezdeténél még vagy a fél társaságnak nem volt készen a kaja. Közben kiderült, hogy nincs is elég felszeletelve, így volt olyan asztal, ami csak húsz perc késéssel kapta meg a sonkát, ami a szendvics fő feltétje lett volna. Attól tartok, hogy még egy-két ilyen és Mila eltörli a shifteket, ahogy megtette azt két éve is. Amúgy Mila sem olyan, mint tavaly. Mindig rosszkedve van, nem rendel eleget mindenből, pedig a leltározást mindig megcsináltatja velem.

Én is hibáztam már egyet, mondjuk szerintem nem én rontottam el. Ugyanis egyik hússzállítmánynál egy olyan dolog mellé is tettem pipát állítólag, ami nem jött meg. Ez így elég nagy hiba lenne a részemről, de valójában oda volt írva, hogy annak nem is kellett érkeznie, mert a szállítónak nem volt raktáron. A pipákat csak magamnak teszem oda, hogy tudjam, mit ellenőriztem már le. Van, amikor pontot rakok... És Milanak sem tudom mindig mondani, hogy mi nem jött meg, mert nincs mindig ott, ezért általában csak leteszem az asztalára. Végül Milanak el kellett mennie, hogy maga vegye meg a húst. Na mindegy eztán jobban figyelek.

A storage manager-es meló sem a legjobb. Naponta több szállítmány jön, általában akkor, amikor épp szünetem lenne, vagy leülnék enni, esetleg épp elpakoltam az előző szállítmányt. A legnagyobb gond, hogy tavaly Illyékkel jól elbeszélgettünk közben, küzdöttünk a superherokkal, baromkodunk, heszeltünk vagy ilyesmi, de most szinte mindig egyedül csinálom és így a freezer is hidegebb. Mivel Mila a szabályokat sem mondta el mindenkinek, és nem is kéri számon azok betartását (Tatiana is csak nekem mondja, hogy mutassam meg a többieknek a dolgokat, pedig ez lenne az ő feladat) így a hűtőben és raktárban sem győzöm rendezni a dolgokat. Persze mindenki minden dolgot rajtam kér számon, hogy hol van, nem találja, pedig minden fel van címkézve. Mila még otthon csinált egy makrós programot az excelbe, hogy mindig tudjuk, mink van, mit kell rendelni, de mivel, mindenki csak elhordja a dolgokat a raktárakból anélkül, hogy szólna, az egész semmit nem ér.

Már lehet látni, hogy az emberek kezdenek megkattanni a munkától, csapkodnak, ordibálnak, levernek dolgokat direkt, direkt lassan dolgoznak és nem figyelnek oda. Remélem, ez nem folytatódik, különben elég kemény hetek várnak még ránk.

Az olvasóknak úgy tűnhet, hogy én folyton panaszkodok (ez így is van...), de valójában teljesen jól érzem magam. Sok szempontból jobb ez az idei Amerika, mint a tavalyi. Mióta itt vagyok, a hétnek hat napján futok reggelente tizenkét percet, két nap kivételével, amióta itt vagyok minden nap trombitáltam majdnem egy órát (általában másfél órás szünetemből). Sokkal több emberrel beszélgettem, ismerkedtem meg, múlt heti day offomon egy házibuliban voltam, ahol csak amerikaiak voltam rajtam kívül. Szinte minden olyan volt, mint a filmekben. Ha minden igaz, ezen a héten is megyek egybe. Na de ezekről majd később, hiszen rövid postokat ígértem:).