2500

Most hétvégén volt a tábor fennállásának ötvenedik évfordulójának ünnepélye. Már a csütörtök reggel lehetett érezni, hogy itt valami nagy dolog készül, ugyanis vagy húsz kamion parkolt a focipályán hajnaltól. Mint később kiderült, egy hatalmas sátrat állítottak fel röpke fél nap alatt, amikor is igencsak esett az eső. Persze egy sátor nem elég, így egy valamivel kisebb került a konyha melletti füves területre is.

A kisebbik sátor

Mila előre megmondta, hogy elég nehéz két nap lesz ez nekünk, mert az átlagos 900 ember helyett 2500 éhes szájat kell betömnünk. Ez így nagyon soknak hangzik szinte lehetetlennek. Szerencsére senki nem várta el „minden idők legrosszabb kitchen staffjától”, hogy ennek a kihívásnak megpróbáljon megfelelni, így profikra bízták a dolgot, komplett rendezvényszervező céggel intéztek mindent. Nekünk csak segítenünk kellett a kb. 40 ember emberből álló stábnak. Valójában annyira nem is voltak profik, hiába volt vagy 7 magenta színű pólóba öltözött managerük, nem látták át a helyzetet.

Az egyik manager mammer kukázik:d

Pénteken volt az ünnepség nyitóestje, természetesen shabbatkor, amikor amúgyis minden olyan könnyen megy. Reggel Mila bejelentette, hogy a következő két napban szünet nélkül dolgozunk, és a reggel hattól délután háromig tartó shiftet eltörölte úgyis, és ha nem tesszük oda magunkat a hétvégén, eltörli a másikat is. Ez persze senkit nem motivált igazából, mert nem is értettük, miért törölte el a shiftet, hiszen az utolsó figyelmeztető meeting után mindig korábban végeztünk, nem csúsztunk el. Na mindegy. Pénteki nap minden különleges nehézség nélkül lement, sőt, még jobban is jártunk, mert korábban volt a vacsora így korábban mehettünk haza. Azt, hogy a vendégek mit ettek, azt nem tudom, mert nem mi csináltuk nekik. Délután kezdtek el jönni az emberek. Nekem az volt a feladatom, hogy a különböző információs sátrakhoz gyümölcsöt szállítsak, illetve a hűtőládákat töltsem fel palackokkal és jéggel. Jó kis kocsikázós, hesselős melónak igérkezett, de nem az lett, mert folyton ezért, meg azért kellett rohannom. Mondjuk még így is jobb volt, mint a konyhában fülledni. Szóval pénteken nem történt semmi különös, összesen annyi, hogy szünet nélkül dolgozott mindenki. Szombaton azonban megjöttek a konyhai kisegítők is, és délelőttől estig ott volt minden vendég. Ebédre mindenki salátát, sonkát, kenyeret és teasüteményt kapott, ilyen svédasztalos megoldásban. Minden rendben volt, csak nem volt elég kaja, meg üdítő. De ki törődik a kajával, amikor ötven éves a tábor. Ebéd után mosogatnunk sem kellett, mert mindenki papírtányérból evett. Utána jött egy jó pár órás hesselés. Volt, aki fagyit osztott (pl. MISÁK), volt, aki golfkocsival tíz percenként leellenőrzött minden coolert (pl. én...), hátha elolvadt a jég (ami különben elolvadt), elfogyott a gyümölcs volt, aki csak lefeküdt a fűbe és nézelődött.

Hessssss

Misák, mint Bagaméri

Ugyanis nem tudtunk semmit csinálni. Vacsora mindenkinek a sátorban volt, campesnek vendégnek egyaránt, a menüt pedig a kisegítők (Peterson Party Service) készítették el. Igazi fesztivál hangulat volt amúgy a táborban, csak a sör hiányzott. Sütött a nap, szólt a zene, rengeteg ember, mindenki mászkált... Mindenki nagyon élvezte az édes semmittevést. Az ünnepi vacsora mindenféle grillezett hús hamburger, sült krumpli, hagymakarika, főtt kukorica, popcorn, vattacukor, perec, fánk volt. Minden külön pultoknál. A marhaszeletek persze szinte egyből elfogytak, a csirkék, csak mielőtt a gyerekek megérkeztek. De szerencsére nem a mi gondunk volt, elvégre ezért bérelték fel a profi céget. Ami nem fogyott el, az sem volt különösebben finom.

Több, mint 2500 ember

Michael a szakács, mondta, hogy csak a kajára 50.000 dollárt költött a tábor, ami olyan 7,5 millió forint. Rengeteg pénz ahhoz képes, hogy tényleg nem volt semmi különleges étel, és ami volt, az sem volt elég. Valaki sokat kereshetett rajta. A vendégek mondjuk fizettek a vendégségért, fejenként minimum száz dollárt, amiért kaptak egy téglát, amibe belevésték a család nevét. Meg elég sokan adakoztak, árultak Eisneres ruhákat, fényképeket, festményeket. Szóval a tábor sem járt azért rosszul. Állítólag az egész buli 300.000 dollárba került, ami körülbelül 45 millió forint. Mondjuk ebben elvileg benne van, az a tíz raklapnyi palackozott ásványvíz, amit megittak az emberek, a sátrak, az ünnepi pólók, amiket minden táborlakó kapott (kivéve a kitchen staffot), a vacsora utáni koncert és az esti tűzijáték is. Nem rossz.

Este nyolc körül már végeztünk, és mindenki nagyon jó hangulatban hagyta el a konyhát. A legjobb az egészben, hogy másnap Mila, a két év alatt először megdícsért minket, hogy milyen jók voltunk, mondta, hogy Louis is elégedett ezért a csütörtöki trip day-en, amikor Bostonba megyünk, mindenkinek ad tíz dollárt ebédelni, sőt jobbfajta buszt bérel nekünk. Ez azért érdekes, mert ez a két nap elég könnyű napnak számított, alig dolgoztunk valamit. Ha nem dolgozunk megdicsérnek, ha megfeszülünk, akkor is büntetnek. Érdekes. Mindenesetre jó kis hétvége volt, a konyhán mindenki jól érezte magát.