Shabbat Shalom

Mivel mi a konyhán dolgozunk és a többiektől külön kajálunk (=órákkal később…), ezért sokáig ez a Shabbat Shalom nevű „cucc” csak annyit jelentett a számomra, hogy minden pénteken tilos volt kimenni a táborból d.u. 5-től, illetve kb dupla annyi meló volt péntek estétől szombat estig. Egyszóval nem nagyon rajongtam érte és akkor még finoman fejeztem ki magam (félreértés ne essék, most se szeretem, de mostmár kicsit félek is tőle J).

Aztán egyik nap kaptam egy olyan shiftet, hogy reggel 6-tól d.u. 3-ig tartott a műszakom, így esélyem nyílt rendes időben a többiekkel vacsizni a „hatalmas” dining-hallban. Naiv módon, semmi „rosszat” nem sejtve beültem a tömeg közepébe a 2 maintenance-essel (Szabi és Gyula) és egy másik kitchen-es sorstársammal (Tomi) (akinek eddig szintén nem volt része ebben a „szertartásban”), remélve, hogy végre valami normálisat ehetek, ugyanis ezek a hájas amcsi gyerekek mindent felzabálnak előlünk és nekünk szinte sose marad semmi jó.

Az étkezés folyamatát közös éneklés előzte meg, amihez szöveget is adtak, de nem tudtuk elolvasni, mert héberül volt. Mindegy, gondoltam lezavarják azt az egy számot aztán végre ehetünk. Nem így történt, a harmadik dalnál már kezdtük is magunkat kényelmetlenül érezni, mert egyre többen szúrták ki, hogy csak ülünk és kussolunk. Az éneklés végére már kezdtünk fellélegezni, hogy végre bonthatjuk a kajákat, de még mindig nem ez a lépés következett. A villanyokat egyszer csak leoltották, de nem ám egyiket a másik után, hanem olyan áramszünet-effektus szerűen. Ezek után gyertyákat gyújtottunk, majd hirtelen kb 2cl-es műanyagpoharak jelentek meg előttünk, amelyeknek vérvörös lötty úszkált az alján. Ránézésre gyógyszerespoharaknak tűntek, de mielőtt analizálhattuk volna a tartalmat már jött is a jel, hogy döntsük le. Ezután az események felgyorsultak és kicsúszott a kezünkből az irányítás. A jobboldali szomszédom (aki nem magyar volt, hanem izraeli és gondolom már ismerte a szertartás menetét) a fejem tetejére tette a kezét. Reflexből majdnem odaszóltam, hogy „What da fuck???”, de észrevettem, hogy a körülöttünk ülők is ezt csinálják: balkéz a baloldali szomszéd fejére, jobbkéz a jobboldali szomszéd fejére. Miután rászántuk magunkat a művelet végrehajtására, már el is kezdték skandálni a „varázsigét”, majd ennek végeztével kalácsok érkeztek, amelyekbe bele kellett markolni (egyszerre kb 6 embernek), a levegőbe emelni, majd szintén vezérjelre széttépni és a kezedben maradt falatot megenni. Ezután végre következett a kajálás.

Hát valahogy így zajott ez a kis „Voodoo-szertartás”. Lehet, hogy egynémely lépést felcseréltem a folyamat leírása alatt, mert nem most történt a dolog (azóta, ha shiftünk vagy day-off van, péntekenként nem a táborban vacsorázunk…), de igyekeztem a lehető legpontosabban vázolni a történteket.