2008/06/16

Változás 2008

A tábor maga nem változott. Ugyanúgy ott van a zsidócsillagos kosárpálya, a medence, a focipálya, staff lounge... Mint már említettem, egy másik bunkban lakunk, de az ágyak ugyanolyan derékfájdítóak. Most is meghal az ember napközben a bunkban a melegtől.

A régi bunkunkban sem kopott le a rózsaszín festék a fürdőszoba faláról, Andris rajzai a wc ajtaján, a vicces kis felirataink (a „szar”) is megvannak. Még mindig iskolabusszal hozzák az embereket, csak kicsit modernebben néznek ki, a minivaneket is lecserélték egy újabb típusra. Szóval valójában minden hasonló. Vannak persze változások, különben a postnak értelme sem lenne (bár senki nem lepődne meg ezen). Változás, hogy a tavalyihoz képest sokkal rosszabb a wifi, kevesebb helyen elérhető és folyton megszakad. A konyhán a szörpöket nem csak porokból csináljuk, hanem van egy gép, ami megcsinálja helyettünk, és csak csapolni kell. De sajnos ez a gép nem működik rendesen, senki nem tudja, hogy kell kicserélni a sűrítményeket, és rosszabb is a gép által csinált szörp. Nincs ott a kedves Ido, aki mindent a kezében tart (valójában csak eleinte volt kedves és többször nem volt a helyzet magaslatán...), helyette van Tatiana, aki kedves ugyan, de hamar a fejébe szállt a főnökséggel együtt járó büszkeség vagy én nem is tudom, hogy mi. Mondjuk,velem eddig nem szívózott (kopp-kopp) Tatiananak ez a harmadik éve itt Eisnerben és tavaly is ő volt az, aki, mint visszatérő nem dolgozott velünk, a mosogatásnál, a legnagyobb hajtásban ő mindig valami mást csinált. Ha nyáron miatta egyszer sem lesz káosz, akkor gratulálok neki, mert elég nagy felelősség van rajta. De nem hiszem, hogy így lenne, mert a sokkal tapasztaltabb Ido is rontott el egy-két dolgot, persze azt kívánom, hogy ne nekem legyen igazam. A legrosszabb, hogy most, amikor utasítgat, meg is kell csinálnom a dolgokat, mert a főnököm, míg tavaly csak ő nevezte ki magát supervisor-nak.

A smoking gazebo sem telik meg a kitchen staffal, minden étkezés után, bár még csak a fél társaság van itt. A golf kocsi (a benzines) se megy olyan gyorsan a lejtőn, mint tavaly, de a kormánya ugyanúgy el van romolva, mint tavaly Tzachi six flagezése után (Tzachi, a legjobb fej szakács utolsó nap felváltva vitt el minket az erdei utakra rodeózni, amiket a golfkocsik eléggé megsínylettek).

Sokan megismernek tavalyról, és barátként köszöntenek, ami jól esik. Olyanok is, akikre én nem is emlékszem. A konyhán egyelőre csak orosz fiúk vannak, nincsenek ukránok, csak lányok, ami talán egy kicsit jobb tavalyhoz képest. Ugyanakkor az oroszok mellett pedig csak magyar fiúk vannak, ami meg nem a legjobb. Jelenleg kilencen vagyunk magyarok, és még jöhet akárhány. Érdekes, hogy az ember elutazik otthonról, több mint 7000 km-re és csupa magyar veszi körül. Valójában nem is érdekes, hanem inkább rossz. Nincs az itteni magyarokkal semmi bajom, csak mégis nem erre számít az ember, ha Amerikába megy (én már csak tudom). Most tizeketten vagyunk a bunkban, ebből nyolcan magyarok. Rengeteg... Szerintem nagy részünk volt abban, hogy ennyi magyar van a táborban, mert tavaly mindenki nagyon meg volt elégedve velünk, mint magyarokkal, és így a tábor talán bátrabban vesz fel egy magyart staffnak. És persze a magyarországi Campleaders, aki intézte nekünk az utazást, idén dupla annyi embert helyezett el (kb. 500 ember) , mint tavaly.

Nagy változások nincsenek, de a törölközőkön, lepedőkön, párnahuzatokon, amiket megkaptunk, látszik, hogy plusz egy nyáron keresztül használta valaki (dzsuvásabbak, mint tavaly). Mila fia, Matisko, aki tavaly csecsemő volt (2 hónapos), már vígan megy mindenfelé. És persze én érzem magamon is, hogy máshogy látok dolgokat, én is öregedtem egy évet, nem akadok ki minden apróságon (azért elég sokon igen, nem kell félni, nem változok meg teljesen:).

6 megjegyzés:

Mazsom írta...

Hát igen... nem a legjobb a sok magyar, de azért sztem ha majd jönnek mások is a konyhai staff-ba és nem lesz ennyire nagy a túlsúly, akkor már nem fogod ennyire bánni.

Tényleg, csak így halkan: az a "szijóka" gyerek mennyire gáz arc? Csak, mert hogy ő a sofőr a magyarok közül ugye? Vele jó lenne jóba lenni! :) ...

Nna arra én is kíváncsi leszek, hogy a Tatjana hogy fogja rendezni a nagy pörgést majd...

Most is "storage boy" vagy? A Misák is, vagy ő nem?!

adam írta...

Azért vicces, hogy elmész külföldre és probléma a sok magyar jelenléte. Persze teljesen egyetértek, mert így kevésbé lehet a nyelvet tanulni.
Amúgy megfigyelhető, hogy az utazási irodák ugyanarra a helyre küldik a magyar nyaralókat...pl Görögországban vannak olyan helyek nyáron, ahol az őslakosokon kívül szinte csak magyarok vannak - máshol meg egyátalán nincsenek magyarok. Szóval ilyen magyar gócpontok jelentkeznek a világ térképén és most ti is egynek a részese vagytok:)

Csomag megérkezett már? Pont erről dumáztunk Zolikával, hogy ezért nem jó az átszállás...főleg az Alitalia-val - én mondtam 1 éve, hogy milyen mázlitok volt!

Az a vonatállomás ott van az Empire State Building-hez közel, ugye?! És ha jól emlékszem a Madagaszkár című filmben is ott rohangálnak az állatok, hm?:)

Operában tegnap volt az utolsó előadás, kár hogy nem voltál ott Zolika!

Unknown írta...

A "szijóka" gyerekről én is azt hittem h vmi hülye buzeráns lesz, de teljesen rendben van a srác (állítólag felvidéki és ott bevett dolog ez a "-ka"-zás).

Papír szerint mindketten "kitchen assistant"-ok vagyunk, bár elvileg a Zoli vmi storage manager cím tulajdonosa is, de igazából tökugyanazt csináljuk.

Már épp kezdtem barátkozni a gondolattal, hogy ezt a 11 hetet 2 napi ruhával fogom végigverni, amikor a csomagom 3 nap után hiánytalanul befutott, úgyh szerencsére mostmár minden ok.
Mindenesetre azért az biztos, hogy a visszaút lesz az utolsó Alitaliás repülésem...

A Grand Central Station valóban Manhattanben volt, de Empire State Buildinget én nem láttam a közelben (és a Zoli se mondta h látta volna), csak csomó óriási "üvegtornyot" (lehet egyébként, hogy a közelben volt, de sajnos nem volt időm sétálgatni, pedig kedvem lett volna hozzá...).

Zoli írta...

Most egyelőre én vagyok csak storage boy, és csak akkor kapok day-off-ot, amikor nincs szállítmány, azaz hétvégén.

Empira State Buildingsztem nincs messze a Grand Centraltól, de nem láttam. Madagaszkárt nem láttam...

Andris írta...

"És persze én érzem magamon is, hogy máshogy látok dolgokat, én is öregedtem egy évet, nem akadok ki minden apróságon (azért elég sokon igen, nem kell félni, nem változok meg teljesen:)."

Majd megkérdezzük a Misákot, hogy volt-e olyan, hogy "figyelj, Dani, én NEM sértődtem meg!!!, de amit két hete mondtál, "hogy menj arrébb, te barom", na az teljesen indokolatlan volt és nem is tudom, hogy miért mondasz ilyeneket nekem, pedig amúgy intelligens embernek tartalak, és nem lelkizni akarok, de tudom, hogy a munka neked is az agyadra megy néha, meg minden, de az a "barom" az nagyon fájt..."

:D

Zoli írta...

Látom Andris te még nem tudtatd túltenni magadat ezen, illetve az egy év alatt te nem változtál:D