"YO…Daniel…WE DID IT….WE DID IT…"

Viva Las Vegas

Miután sikeresen elértük a buszt a hat órás út hamar eltelt. Átvettük a szobánkat a Circus cicus nevű híres hotelben. Kulcs helyett mágnes csíkos kártyát kaptunk, légkondicionált szoba, saját fürdőszoba... És mindez 4 dollárral volt drágább, mint a hostel, ami nem a főutcán van és hostel. Első este körbenéztünk a környéken, kajáltunk egy jót a Danni’s nevű étteremben, kis söró-möró, majd éjfél körül aludni mentünk, mert másnap korán kellett kelnünk. Ugyanis várt minket az egész napos Grand Canyon túra.

Reggel fél hét körül vettek fel minket a szálloda előtt, majd elvittek az utazási irodához, ahol ingyen reggeli és kávé volt. Majd elindultunk a kanyonhoz. Eredetileg egy rövidebb úton mentünk volna, de valami baleset történt, így több mint 100 mérfőldet kerültünk. Két óra utazás után a buszunk lerobbant, így megálltunk egy útszéli kaszinónál, ahol egy órát vártunk, hogy új buszt küldjenek. Végül elég későn kettő körül érkeztünk meg, így összesen két és fél óránk volt enni a kanyonnál és gyönyörködni. A busz letett minket egy terminálnál, ahonnan helyi busz vitt fel egy helyre, majd onnan ment egy másik magasabbra, ahonnan az egész kanyont lehetett látni. Az első állomásnál kis indián rezervátum is volt. Meg lehetett nézni, hogy milyen kunyhókban laktak a különféle indiánok. Itt egy kötél volt kifeszítve végig a szakadék mentén, így nem lehetett belelátni a kanyonba. Viszont a második állomásnál semmilyen korlát, semmilyen kötél nem volt, így ki lehetett ülni a hegy szélére. Nem tudom, hogy, de a visszafele út alig volt több mint három óra. Még annak ellenére is, hogy egy negyed órára megálltunk a Hoover gátnál. A túra egyébként nagyon korrekt volt, a buszvezető egész úton mesélte a szorikat Vegasról, meg a tájról, és az ebéd is jó volt.

.

Este Misák elment Lacival és Szabival (tábori arcok->nem a legjobbak) mulatni én meg inkább Eddyvel söröztem kettesben, de hamarosan csatlakoztak a többiek is a táborból (Zolka, Gyula és Laci egyik haverja). Megnéztünk egy pár kaszinót, de mindenkinek rá kellett jönnie, hogy ez a hely nem a csóró, húszéves egyetemistáknak lett kitalálva, hanem a gazdag huszonegy év fölöttiek játszótere.

.

Második nap átköltöztünk az egyik leghíresebb hotelbe, a Luxorba. Napközben megnéztünk pár boltot, kaszinót, de mivel a hőség elviselhetetlen volt, így úgy döntöttünk, hogy inkább este mászkálunk, amikor amúgy is, minden ki van világítva. Este körbejártuk a híresebb kaszinókat, megnéztük az ingyenes showkat, a Planet Hoolywood nevű éttermet, ami tele van eredeti filmes jelmezekkel és kellékekkel. Ez az este kicsit megváltoztatta a véleményemet az egész városról (annyira, hogy játszak azért nem). Igaz, minden a pazarlásról, a kaszinózásról, a prostituáltakról szól de lehet gyönyörködni benne úgyis, ha az ember nem vesz részt ezekben a dolgokban, csak szemlélődik.

Reggel kimentünk a reptérre, ami kb. 7 percre volt a Luxortól. A gépünk előbb ért a Newark-ra, mint kellett volna, ételt italt is kaptunk ingyen a gépen, szóval éljen a Continental. Newarkról egy speciális, orosz kitalált taxival mentünk Manhattanbe, ami olcsóbb,mint a Yellow Cab, és a new yorki oroszoknak lett kitalálva. Egy nagy fekete Linkoln volt a mi taxisunk kocsija, aki elég durván törte az angolt.

Los Angeles

Miamiból a repülőnk késve indult így félő volt, hogy lekéssük a csatlakozó gépet Charlotte-ban. Szerencsére a Charlotte Los Angeles gép is később indult, így nem késtük le és éhen sem haltunk, viszont két órával később értünk LA-ba. A gépen egyébként még innivalót is csak két dolcsiért adtak annak ellenére, hogy felszállás előtt másfél órát ültünk rajta. LAX-ről taxival mentünk a hostelbe, ami ugyan drágáltunk 30 dollárért (akkor még nem is sejtettük, hogy fogunk mi ennél még többet is költeni taxira), de nem akartunk órákat metrózni. A hostelben Eddy hatalmas örömmel fogadott, hiszen ő már délután megérkezett és nem csinált mást, csak nézte a buszokat, hogy melyikkel érkezünk meg.

Első nap Malibu Beachre akartunk menni, de a többi magyar a táborból bejelentkezett egy találkozóra, így velük voltunk Venice Beachen, ami kb 10 percre volt a szállásunktól. Miamiban szenvedett égési sérülések még be sem gyógyultak, amikor megint leégtünk Misákkal (ő nagyon durván), így este annak ellenére is elég nehezen tudtunk elaludni (mindenhol fájt), hogy nagyon fáradtak voltunk.

Második nap úgy döntöttünk a strandot és a napot elkerüljük, így elmentünk a Universal Studioba. Sajnos a jegyeket nem nyomtattuk ki előre, így reggel kellett (így is csak egy hotel recepcióján tudtuk), emiatt viszont csak a kapunyitás után két órával érkeztünk meg (11 körül). Hogy ott mit láttunk, hosszú lenne leírni, meg majd videóval beszámolunk róla, a lényeg, hogy nem olyan volt, mint amit vártunk (inkább vidámpark, mint stúdió-látogatás, de abból a profi fajta), nem volt mindenre időnk, de nagyon jól éreztük magunkat. Este Misák szülinapját, a többi magyarral „ünnepeltük” a parton. Élménybeszámoló szeptember elejére várható személyesen. A lényeg, hogy történt ott minden vicces dolog, ami egy LA-ben ünnepelt 21-dik szülinapon történhet.

Harmadik nap az utazás, de főként a buli fáradalmait ki kellett pihenni, így nem csiáltunk semmit csak döglöttünk és vásárolgattunk. Este azonban elmentünk Ice Motherfuckin’ Cube koncertjére, ami szintén elég élménydús volt. Tudtuk, hogy a koncert Anaheimben lesz, és mivel volt egy ilyen metrómegálló, elmentünk oda. Röpke két óra alatt meg is érkeztünk a rögtön Compton melletti állomásra (Compton a legveszélyesebb „fekete” körzete Los Angelesnek, évente 70-80 gyilkosság történik ott:). Elindultunk valamerre és kérdezgettük az embereket, hol van a Grove of Anaheim, ahol a koncert lesz. Senki nem tudta, de három korunkbeli rossz arcú srác elküldött egy irányba. Gyalogoltunk egy-két blokkot, de mivel lövésünk sem volt ezért megkérdeztünk egy rendőrt, aki a villogó kocsija mellet állt egy pár szintén nem szimpatikus ember társaságában. A rendőr nagyon segítőkész volt, kiderült, hogy nem is rendőr, hanem ranger, ami veszélyesebb melóval jár, így viszont negyven évesen yugdíjba mehet. Mondta nekünk, hogy a hely amit keresünk nem Los Angelesben van, hanem Anaheim nevű közeli városba. Felvilágosított, hogy ez egy veszélyes környék, Long Beach, ami még Comptonná is rosszab, mert sokkal nagyobb. Hívott nekünk egy taxit és megvárta míg az odaér, nehogy addig valami bajunk essen. Mondta, hogy a koncert után lesznek olcsó shuttle buszok Venice Beachre (ott laktunk), így kiszámoltuk, hogy a nálunk lévő pénz körülbelül elég lesz a visszaútra is. Direkt nem hozunk sok pénzt, nehogy kiraboljanak. A taxi 70 dolcsi volt, de legalább megérkeztünk időben. Motozás után bemehettünk a helyre, ahol, mint azt előre sejtettük elég kevés nem fekete bőrű ember volt. Az előzenekarokat lekéstük, de az utánuk következő 20 perces videót háromszor is végignézhettük. Az első sorokban egy páran már a videó láttán annyira izgalomba jöttek, hogy verekedni kezdtek. A 80 perces koncert közben nem történt semmi említésre méltó, azon kívül, hogy harapni lehetett a „fűstöt”. Koncert után kiderült, hogy nincs semmiféle olcsó shuttle Venice Beachre, úgyhogy elmentünk taxit keresni, hogy kössünk egy jó üzletet. Taxit találni sem volt egyszerű, egy végtelenül rendes buszsofőr mondta, hogy elvisz minket egy helyre, ahol tudunk taxit fogni. Mentünk vagy 500 métert az üres buszával, egy buszvégállomásra, ahol utasokatt vett fel. Ezért elkérte a teljes útért fizetendő fejenként három dollárt, majd még volt pofája boravalót kérni. Így bízzon az ember a buszsofőrökben. Kicsit megcsappant büdzsénkkel próbáltunk taxisofőrt keresni, de mindenki kiröhögött, mert Venice Beachre több, mint 100 dollárba kerül az út, nekünk meg összesen volt 36. Végül sikerült kialkudni, hogy az egyik arab taxis elvisz minket 100 dollárért és ketten ottmaradunk a kocsiban, valaki meg felrohan a pénzért. Az út majdnem egy óra volt, és az ár 112 dollár lett volna, de a sofőr tartotta magát az alkuhoz és beérte egy százassal. Kicsit rosszkedvűen mentünk aludni, mert a 42 dolláros koncert közel 110 dollárba került. Sebaj, mondta Eddy is, a lényeg, hogy túléltük, és nem lett semmi bajunk.

.

Negyedik nap átköltöztünk Hollywoodba, a Kodak Theare-rel szembeni hostelbe, ahol a szobában nem volt semmi, csak két emeletes ágy, meg két ventillátor egy-egy vödrön, jah és az ablakot sem lehetett kinyitni, pedig rohadt meleg volt. Megnéztünk egy pár csillagot, meg ezer ugyanolyan cikket áruló szuvenír boltot, mire a srácok is rájöttek, hogy ez egy kicsit uncsi. Este még Misákék elmentek fotókat készíteni a híres Hollywood felirattal (bár én mondtam, hogy gyalog megközelíthetetlen), de sajnos nem jött össze. Pedig reggel még korábban felkeltek egy utolsó próba miatt, de akkor meg köd volt a hegyek között. Nagy izgalommal indultunk el a reptérre ahonnan ment a buszunk (amit vonatként foglaltunk) Las Vegaba. Sajnos kiderült, hogy nem onnan indul (pedig az internetes jegyen az volt), úgyhogy kis híján lekéstük, 3 percen múlott és persze 60 dollárnyi újabb taxizáson. Ráadásul ahonnan indult busz kábé fél órára volt a hostelünktől, mi meg utaztunk másfél órát a reptérre. Újabb hiba volt, hogy nem ellenőriztük le előre, hogy hova kell mennünk. Elhatároztuk, többet nem hibázunk, mindent előre megnézünk. Már tudom nem így történt és sajnos nem minden hanyagságra megoldás a taxizás, persze ezek a hibák csak a pénztárcánkat teszik karcsúbbá, komoly bajunk nem esik.

Miami

Philadelphia és Washington után leugrottunk Floridába, hogy megnézzük, mi újság van Miamiban. Washingtonból repülővel mentünk, ami két óra alatt oda is ért. A reptérről szállásig busszal mentünk, ahol megkérdeztünk egy embert, hogy hol kell leszállnunk, majd kiderült róla, hogy nagyszülei magyarok voltak és a húszas években jöttek ki az államokba, és addigi „Révész” nevüket Ferryman-re változtatták.

Szállásunk teljesen rendben volt, végre privát szobában voltunk saját fürdőszobával, hűtővel, tévével. Első este jól bepizzáztunk, söröztünk egyet, majd megnéztük a tengerpartot. Másnap nagyon jól esett végre addig aludni, ameddig akartunk, nem ébresztőórára kelni, így délben keltünk (bár tudtunk volna még aludni, mivel hajnali négykor aludtunk el). Kettő körül lementünk a partra, ami ahhoz képest, amit vártunk, elég dzsuvás és köveces volt.

Hesselés a parton

A víz nem langyos, hanem meleg volt. Hiába kentük be magunkat az 50 faktoros napkrémmel, amit kenni alig lehetett, mert olyan sűrű volt, egy-két folt kimaradt, így mindketten leégtünk. Este bementünk a downtown-ba (belváros), ami több mint egy óráig tartott, mivel a buszon egy kubai papper majdnem elvert egy másik kubait a botjával. Így a buszsofőr leállt az út szélén és várta a rendőröket. A belvárosba érkezve azt kellett észrevennünk, hogy minden utca üres és minden be van zárva. Megkérdeztünk egy embert, hogy hol van itt az élet és, hogy miket érdemes megnézni. A Spanyolországból jött férfi mondta, hogy itt minden hatkor bezár, mert nem valami jó környék. Éjszakai élet Miami Beach-en van, ahonnan jöttünk, illetve van egy parton lévő bevásárlóközpont, ahol bulik és éttermek vannak. Mondta, hogy szeret gyalogolni, így elkísér minket, pedig legalább fél óra távolságra voltunk. Amikor odaértünk, akkor még megmutogatta, hogy hol vannak éttermek, meg mit hol találunk. Rendes fickó volt. Bekajáltunk egy kubai étteremben, csináltunk pár fotót, majd visszamentünk a szállásra, mert bulizni nem tudtunk menni a korunk miatt, fogat fehéríteni (ezt is lehetett a mall-ban este tizenegykor) pedig nem volt kedvünk. Visszafelé a buszon, egyre több furcsa férfivonásokkal rendelkező „nő” volt. Mikor leszálltunk a buszról pont összefutottunk Judittal (a táborból), aki aznap este érkezett Miamiba és megígértük neki, hogy egy este vele leszünk. Másnap a barátnői is megérkeztek és elmentek egy luxushajó kirándulásra a Bahama-szigetekre. Persze majdnem lekésték, mert délelőtt, még eljöttek velünk a South Beach nevű strandra, ami Miami leghíresebb strandja. Ott sikerült kifognunk egy olyan részt, ahol szivárványszínű zászló volt kitűzve és a vízi mentő házikója is elég színes volt. Mondtam is az elején, hogy ez nem egy átlagos strand, az a zászló, a homoszexuálisok jelképe, de a többiek mondták, hogy még sosem hallottak erről. Aztán, amikor három csaj egymásnak esett napfürdőzés közben, meg két bácsi kézen fogva ment be a vízbe, belátták, hogy nekem volt igazam:) Strandolás után (már csak Misákkal) boltok után kutattunk, ahol Hawaii inget lehet kapni. Ilyet nem találtunk, de azért sikerült elkölteni a nálunk lévő pénzt. Este, a hostel előtt összefutottunk azzal a magyar párral, akikkel Washingtonban is találkoztunk. Hasonlóan az első estéhez kicsit lazultunk a szobában, rákészülve Los Angelesre.

Miami az a hely, ahol az ember sok jó nőt és öreget láthat (a gazdag emberek oda mennek meghalni) és a buszon szinte mindig veszekednek az emberek. Ott lenni nagyon jó volt. Végre igazi nyaralás volt pár napig az előtte lévő városnézős rohanás után. Kicsit sikerült is felvenni a város hangulatát, sétálni rohanás helyett, sokat aludni, csak hesselni...

„Bazdmeg ott van!!!” – avagy kis beszámoló Philadelphiáról és Washingtonról.

Miután sikerült kibuliznunk, hogy a szerződésünk lejártakor egyből elhagyhassuk a tábort, Stacie-hez mentünk a connecticuti Simsburybe. Ott, Stacie egyik barátjához mentünk át „Rock Bandet” játszani, ami a guitar hero nevű játék dobbal, basszusgitárral és énekkel kiegészített változata. Másnap reggel New Yorkba vonatoztunk, ahonnan Phillybe értünk olyan két óra alatt busszal.

A szállást elfoglalva elindultunk a városba, hogy megnézzük a múzeumot (kívülről), ahol Rocky szaladt. Negyven perc várakozás után sikerült egy busszal elmenni oda. Nem voltunk benne biztosak, de úgy rémlett, hogy van valahol Philadelphiaban egy Rocky szobor is. Leszálltunk a buszról és Misák teljesen izgatottan elkiáltotta magát „BAZDMEG ott van!!!” meglátva a szobrot.

Visszafelé gyalog mentünk, és megnéztük a főutca látványosságait. A szállásunk egy kis sikátorban volt, és vele szemben egy disco foglalt helyet, ahol éjfél körül igen megnőtt a feketék és a rendőrök száma. Nem történt semmi különös, gondolom ez ott mindennapi. Korán le akartunk feküdni, mivel másnap reggelre azt terveztük, hogy felkelünk és a hat órás busszal elmegyünk a múzeumhoz „rockkantani” egyet (felvenni, ahogy felfutunk a múzeum lépcsőjén, mint Rocky, aztán ujjongunk:), így fél kettőkor elmentünk aludni a 12 ágyas szobába. Reggel fél hatkor keltünk (mint nyáron szinte végig), ott is voltunk a busz megállóban időben, de mivel az húsz perc után sem jött, így taxival mentünk. Közben kivilágosodott és rengeteg futó volt a lépcsőn. Persze senki nem öltözött fel úgy, mint mi, de szorgosan edzettek. Felvettünk pár snittet, ellőttük a kötelező fotókat, majd mentünk várost nézni.

Sajnos nem volt túl sok időnk, mert délben indult a buszunk Washingtonba, de amit akartunk, azt megnéztük, amiért jöttünk, az összejött.

A hostelben a kicsekkolásnál visszaadtuk az ágyneműt és mondtuk, hogy tiszták, úgyhogy nem kell kimosniuk. Erre a recepciós gyanúsan ránk nézett, majd megkérdezte, hogy miért tiszták. Mondtuk neki, hogy hálózsákban aludtunk. Erre teljesen ijedten elmondta, hogy ezt nem lett volna szabad, és 5 dollárt kéne fizetnünk a szabályok megszegésért. Kérdeztük, hogy mi a probléma a hálózsákkal, mire a válasz az volt, hogy abban bogarak lehetnek. Meg kellett mutatni neki az ágyakat, amiket összefertőztünk majd pánikszerűen leszedte róla a pokrócokat és elvitte a mosókonyhába. Ezután gyorsan leléptünk, nehogy karanténba zárjanak. A busz Washington felé, eleve húsz perc késéssel indult, és a dugó miatt háromnegyed óra késéssel ért oda. Ennek ellenére időben odaértünk a szállásra, ami nagyon családias kis hely. Délután bementünk a városba, ahol megnéztük a főbb látnivalókat. A Kongresszust, a Fehérházat, Washington emlékművet, és rengeteg hatalmas múzeumot (kizárólag az időhiány miatt csak kívülről:).

Holnap lehet, hogy még megnézzük az Arlington temetőt, ahol a Hair végső jelenetét is forgatták. Délután háromkor repülünk Miamiba, ahol három éjszakát leszünk. Igyekszünk jelentkezni minél többször.